2013.09.15. 22:35

Manapsag mar orultsegnek tartom azt, hogy irjak...marmint a bloggolas..Hulyeseg az egesz mert azzal, hogy leirjuk azzal nem erunk el semmit. Minimalis a segitseg amit ad. Megis muszaly. Mert az ember agya mar annyira tele van a gondolatokkal, hogy nem birja es muszaly leirja, kiadnia magabol. Igen. Maskepp is ki lehet adni magunkbol ugymond..hisz el is mondhassuk masoknak, tanacsot kerhetunk, megosszuk a fajdalmat a terhet amit nap mint nap hordounk. Mindenkinek azt javaslom mindig mindig hogy beszeljen valakivel, mert mi sem fontosabb annal mint elmondani valakinek akin szamunkra fontos, azt hogy mi van velunk?! Es lassunk csodat, en nem ezt teszem. Mert azok a gondolatok amik gyotornek azokat pont annak az embernek szeretnem elmondani akit a legjobban szeretek. De sajnos vele nem tudom megosztani, kulonbozo oko miatt. Ezek a gondolatok ezek a problemak vele kapcsoltosak, rola szolnak. Milyen nehez az amikor nem tudjuk elmondani szerettunknek amit akarunk. Mit mond a mondas, mindenki onmaga orvosa. Es igy van, sajat magam orvosa kell legyen, az akarok lenni, segiteni akarok magamon, nyugalmat akarok. Eleg jol ismerem magam es a lehetosegeket amikkel szemben allok, de megis a legnagyobb ero ami benne van az a remeny. Csak a remeny maradt nekem abbol a sok gyonyoru romantikus egyuttletbol ami volt regen. Igen, egyszer mindennek vege szakad. Tevedes ne essek s ezt a sajat nyugtatasomra is mondom, nem szakitasrol van. Erdekes...hisz vege lehet valaminek ugy is hogy valojaban nincs is vege. Felek megbaratkozni a gondolattal, hogy talan tenyleg ez a helyzet, vege. Eljott a vege. Nem vagyok eleg bator es eros meg ehhez. Nem vagyok erre felkeszulve, senki sincs az ilyesmire felkeszulve, soha! A depresszio, a ragodlodas a fajdalaom es kedves tarsai mindezeknek a rossz dolgoknak besotetitik minden egyes napom. Harcolok, mert minden egyes nap keresem kutatom buzgon azokat a dolgokat amik elveszik a figyelmem es vegre felleegezhetek. de rajottem, hogy soha nem lelegzunk fel..mindig van az eletunkbe valami amiert tepelodunk ami gondba ejt minket. Masik erdekesseg hogy ismeros a sziutacio, latni lehet a vegkimenetelet, megsem fogadjuk el, nem hisszuk hogy ujra megtortenhet. Harcolunk , es attol rettegunk ujra tevedni fogunk es bekovetkezik az amitol tartottunk. Kozel sem az ember legnagyobb roblemai ezek a mai vilagban....megis megkeseritik a napjaink, megis lenyomnak a padlora ahol lefagyunk es csak bamulunk ki a fejunkbol mozdulatlanul azon gondolkodva mit ronthattunk el. Majd egy ido utan, megnyugszunk es elfogadjuk azt ami van, felallunk es tovabbmegyunk. Mindig tudjuk mi fog tortenni, ezert harcolunk mert a remeny ott van es ez nem engedi hogy maskepp cselekedjunk. Sokszor ugy erzem tul bonyolult itt minden a fejemben es csak en ertem. Lehet arrogans vagyok es onzo, megis...pedig probaltam. Tenyleg probaltam ledobni a leplet a gondolataim meneterol, es a tamasz a tanacs a megertes mindig mindig keves volt. Mindig az volt az erzesem hogy akihez epp beszelek akinek epp kiontom a lekem nem jol erti, nem tudja  megerteni. Lehet mindenki igy van ezzel, talan senkit nem erthet meg senki. Meg nem talaltak fel a gondolatolvasast, igy senki semmit nem tudhat 100%osan biztosra  amasikrol. Mindenki hazudik, es mindenkinek vannak titkai.  Remiszto gondolat, hogy tenyleg mindenki egyedul van a sajat gondolataival. At mondjuk a masik bolond mert magaval beszel. Es ez nevetseges. Mert mindneki azt teszi, ergo mindenki bolond. Mindenkinek elmegy az esze, csak vannak akik jol tudjak ezt leplezni. Mindenkinek ismeros az erzes, amikor betelik a pohar. De mi lenne akkor, ha azt mondanank h a pohar feneketlen? Biztosra veszem a legtobb ember poharanak nincs alja. Regebb meg erdekelt az amit irok, remenykedve abban hogy ha majd valaki netalan elolvassa, ne talajon benne helyesirasi hibat, vagy elgepelest. Regebb inkabb mas velemenye erdekelt az iromanyaimrolnem pedig az h ez mit hoz ki belolem. Nagyon unom mar a nagy levegoveteleket, unom Loreen lassu szomoru szamjait, unom az sms-ek irasat, unom mar h az egeytlen dolog amibe mindent beleadok az a varakozas.  Mindig azt mondogattam hulye kell legy, hogy depresszoba zuhanj. Igaz a depresszionak is vannak fokozatai, lehet elkapott az egyik fokozat. Eleget foglalkozom a pszichologiabval ahhoz h diagnosztizalni tudjam magam. Es egyre jobban meggyozodom arrol, hgy depresszios vagyok. Nincs kedvem duhongeni sem mar, mintha feladtam volna az egeszet, de azert meg remenykedem csendben, magamban. Mar a csend sem segit, mert hangosabbak a gondolataim, amik megorjitenek. Einstein valami olyasmit mondott, a gondolkozas kemeny munka, ezert nem csinaljak ezt olyan sokan. Neki mindig igaza van. Pedig o sem volt a toppon...ugymond. A legtobb tunetet felfedeztem, fennem ismertettem is egy parat...talan az ember abba is bele kell nyugodjon, hogy mi van vele es elfogadni a tenyt? Mindig azt erzem, hogy ha bekovetkezik amitol felek, nem birom ki. MINDIG. Es megis mindig kibirja az emebr valahogy, tovabblep. De most az egyszer nem igy erzem, azt erzem h eljot az utolso levegom. Es meg bele is nyugszom ebbe. Ha oszonten akarom beszelni az a z igazsag, hogy mar elterveztem a jovom nagy reszt.  Vele is es nelkule is. Az igazat megvallva gyonyoru eskuvorol almodtam, gyerekekrol es egy munkahelyrol ami az enyem, ahova ugy megyek h varom hogy mennyek. Mindenki igy kepzeli el, boldogsagot. Nem almodtam nagy dolgokrol, hittem h vele megvalosulhat, szeretjuk egymast, osszehazasodunk lesz egy gyerekunk es elunk egyik naprol a amsikra ebbe a penzfuggo vilagban mint masok. Igen, elhataroztam ezt...hogy vele es mindorokke. A masik ut...nelkule. Nelkule a jovo, utana a jovo a kovetkezo keppen nez ki: nincs ferj, se tartos kapcsolat, nincs gyerek es nincs boldog csalad. A kisanygyal a vallamon kozbe beleszol...hoy oh dehogynem hisz nem o az egyetlen a vilagon es minden rendben lesz az ember harcol tovabblepeik. Persze igaza van...kezdhet az ember uj kapcsolatot, ferjhez mehet ami nem igaz szerelem, mert igaz szerele csak egy van az emebr eleteben, lehetnek gyerekek, de nem attol az embertol akiert az eletunk is odaadtuk volna. Lhet munkahelyunk, de nem ugy kelunk reggel, hogy mosoly van az arcunkon, mert azaz ember mellett ebredunk akinek a szivunk lenlkunk odaadtunk szemrebbenes nelkul. Eltelik az elet, a viszonylag mosolygos csaladban, egy viszonylag rozsaszin maganelettel, megoregszunk, egyedul maradunk. Legrosszabb esetben elveszitjuk az emlekzetunk, elkap a demencia, masok ugyelnek rank mi meg arra sem emlekszunk 2 perce mit kerdeztunk a korulottunk levo emberektol, felteve ha meg beszelunk. Mjad meghalunk. Eljonnek paran a temetesre, foldet hintenek, viragot hoznak elmondanak patr imat es ennyi. Ennyi volna az elet? Egy tarstol fugg minden? Egy masik ember hatarozza meg azt mik vagyunk es mive leszunk? A nagy dolgok pillanatok alatt ernek veget. Mint ez a kapcsolat is. Egy szempillantas alatt veget er, es kozben nem is tudjuk...talan egymas mellett kellett volna megoregednunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://linda91.blog.hu/api/trackback/id/tr165446782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.